Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Az elvileg esélyesebb Szentendréhez látogatott a GEAC-SZIE társulata, amelynek jól jött volna legalább egy pont a Duna-parti városban. A vezetést ugyan a vizitálók szerezték meg, ám erre három találattal válaszoltak a vendéglátók, így a 91. percben elért második gödöllői gól már csak szépségtapasznak bizonyult.
Pest megyei II. osztályú bajnokság, Közép-csoport, 26. forduló: Szentendre VSE – Gödöllői EAC-SZIE 3-2 (1-1) Gödöllői góllövők: Kapdebo Lóránd, Angyal Zoltán. A GEAC-SZIE csapata – 1 büntető pont levonása miatt – 28 ponttal, 56-68-as gólkülönbséggel a csoport táblázatának 11. helyezettje.