Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Egy hete élesben működik a VÉDA-rendszer. Bár, fix telepítésű kamerák nincsenek Gödöllőn és a város közvetlen környezetében, a változtatható helyű berendezések éberségre késztetik a helyi autósokat is.
A rendőrség a honlapján nyilvánosságra hozta, mi történik a VÉDA-kamerafelvétel készítése és a közigazgatási eljárásban készült határozat postázása között. A változtatható helyű és fix telepítésű Közúti Közlekedési Ellenőrzési Pontok összesen kilenc közúti szabályszegést képesek dokumentálni, amik közül hat az objektív felelősség hatálya alá tartozik. Ezek a megengedett legnagyobb sebességre, a vasúti átjárón való áthaladásra, a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire, a leállósáv igénybevételére, a behajtási tilalomra és a kötelező haladási irányra vonatkozó előírások megszegése.
A Duna vonalától nyugatra, illetve a Budapesten elkövetett szabályszegések esetén a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, míg a Dunától keletre, valamint Pest megye területén elkövetett szabályszegések esetén a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálata folytatja le a járművek üzembentartóival szemben a közigazgatási hatósági eljárásokat. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálatának épületében található a Közlekedésbiztonsági Automatizált Feldolgozó és Információs Rendszer, ami a jogszabályban meghatározott technikai eszközökkel készített fénykép- és videofelvételeket, így különösen a VÉDA-rendszerhez tartozó kamerák által rögzített szabályszegéseket fogadja és tárolja.
Az újonnan beérkező szabályszegési vélelmek (fényképfelvételek) feldolgozása az illetékességgel és hatáskörrel rendelkező rendőri szervhez történő beérkezését követően kezdődik meg. A feldolgozásban részt vevő ügyintézők feladata a vélelmezett szabályszegést dokumentáló képi felvételek elemzése, megerősítése. Amennyiben az így rendelkezésre álló információk kétséget kizáróan alátámasztják a szabályszegés elkövetését, az ügyintéző felügyelete mellett a döntéshozatal automatizált módon történik meg. A határozatok postázásra előkészítése szintén automatizált módon történik.