Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
NB I., rájátszás, negyeddöntő, 1. mérkőzés: Újpesti TE – TEVA-Gödöllői RC 3-0 (14, 13, 14)
Az alapszakasz mérkőzésein mindkét csapat idegenben nyert a másik ellen. Tavaly december 6-án a gödöllői lányok – 0-2-ről fordítva – 3-2-re diadalmaskodtak a fővárosban, február 25-én pedig a lila-fehérek 3-1 arányban győztek városunkban. A „sorminta” folytatása a Szabados István által irányított TEVA-hatosnak kedvezett volna.
Teljesen megbukott a gyakorlatban az elméleti vágyakozás. Olyannyira, hogy a játék minden elemében hatékonyabb, emellett kevesebb hibával teljesítő házigazdák egyik szettben sem engedték 10 pontos különbségen belülre a sokszor vérszegényen fogadó és ebből eredően támadásban is veszélytelenül röplabdázó gödöllői alakulatot, amely a látottak alapján az esélytelen nyugalmával készülhet a folytatásra…
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1-0, az UTE javára. A második találkozót március 16-án, szerdán 18 órától rendezik meg a gödöllői egyetem sportcsarnokában.