Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Nem volt irigylésre méltó helyzetben a gödöllői egyetem csapata, amely az eddig száz százalékos mutatóval éllovas Pilisszentiván vendégeként küzdött meg a bajnoki pontokért. Sajnos, kevés sikerrel, mert a hazaiak végig uralták a játékot, amivel megalapozták magabiztos diadalukat. A második számú Táncsics Mihály úti egységnek a tabella első harmadában tanyázó Üllő II. jelentette az aktuális akadályt, és az élmezőnyhöz történő felzárkózáshoz feltétlenül pont(ok)ra volt szüksége a gödöllői társulatnak. Ez azonban nem jött össze, mert a vendégek vezető találatára hárommal válaszoltak a házigazdák, és az utolsó percben büntetőből elért gödöllői gól már csak szépségtapaszt jelentett.
Pest megyei II. osztályú bajnokság, Közép-csoport, 12. forduló: Pilisszentiván SE – Gödöllői EAC-SZIE 3-0 (2-0) Tizenegy mérkőzés alapján a GEAC-SZIE csapata 11 ponttal, 20-25-ös gólkülönbséggel 10. a csoport tabelláján.
Pest megyei III. osztályú bajnokság, Közép-csoport, 12. forduló: Üllő SE II. – Gödöllői SK II. 3-2 (1-1) Gödöllői góllövők: Tury Viktor, Polyák Attila (11-esből).