Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
NB II. Északi-csoport, 6. forduló: Dunaharaszti MTK – Gödöllői KC 21-30 (9-16)
Két egymás utáni vereséget követően, pontszerzési reményekkel utazott Dunaharasztiba a gödöllői legénység, amely némiképp szokatlan időpontban, délben lépett pályára. A sajátos kezdési időpont nem zavarta meg Bartos Gábor együttesét, amely már az első félidőben megalapozta magabiztos diadalát. A vendégsikerben óriási szerepet játszott a gödöllőiek szervezett – Kármán Péter kapus bravúros megmozdulásaival alaposan támogatott – védekezése, valamint az, hogy városunk csapatának tagjai hatékony támadójátékukkal rendre megálljt parancsoltak a házigazdák felzárkózási kísérleteinek.
A Gödöllői KC csapata 7 ponttal, 163-149-es gólkülönbséggel az 5. helyen áll az NB II-es bajnokság Északi-csoportjában.
Juniorok: Dunaharaszti – Gödöllő 24-44 Ahogy az az esélyesebb csapattól elvárható, úgy mért húszgólos különbségű csapást a vendéglátó fiatalokra Mácsár Gyula együttese, amely megőrizte száz százalékos teljesítményét, és pontelőnnyel vezeti a tabellát.