Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Ami a második számú Táncsics Mihály úti tizenegy sorsolását illeti, könnyűnek éppen nem mondható szakaszt kell teljesítenie az egyelőre igencsak hektikus teljesítményt nyújtó társulatnak. Egy héttel korábban a listavezető Úri otthonában szenvedett vereséget, a GSK II., amely a második helyen álló Szentmártonkátát fogadta az ünnepi hétvége szombatján. Annak ellenére, hogy látszatra szoros végeredmény született a rangadónak tekinthető találkozón, a hazaiak győzelme nem forgott veszélyben. Olyannyira nem, hogy Kassai Krisztián a 80. percben büntetőt hibázott, és – ha az utolsó labdaérintésbe nem csúszik hiba – a lefújásig tovább növelhették volna a két csapat közötti különbséget a vendéglátók.
Pest megyei III. osztályú bajnokság, Közép-csoport, 11. forduló: Gödöllői SK II. – Szentmártonkáta SE 2-1 (1-1) Gödöllői góllövők: Gerényi Álmos, Pakuts Barna. Tíz mérkőzés alapján Gödöllői SK II. csapata 17 ponttal, 21-15-ös gólkülönbséggel a tabella 9. helyét foglalja el.