Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Az ötödik fordulóban mindkét gödöllői csapat október 12-én lépett pályára. Az eddig száz százalékos MAG-LOG Gyöngyösön tett látogatást, és – temérdek helyzetet elpuskázva – nem várt zakóba futott bele az igencsak gólszegény ütközeten. Az egyetemi formációnak tekinthető Főnix ISE társulata a debreceni felsőoktatási intézmény égisze alatt játszó DEAC együttesét fogadta a SZIE-sportcsarnokban, és – sajnos – asszisztált a látogatók fölényes sikeréhez.
NB II., Keleti-csoport, 5. forduló: Energia SC Gyöngyös – MAG-LOG Team CFT Gödöllő 2-1 (2-0) Gödöllői gól: Farkas Péter. Négy mérkőzés alapján a MAG-LOG Gödöllő csapata 9 ponttal, 21-12-es gólkülönbséggel a 7. a csoport tabelláján.
Főnix ISE – Debreceni EAC 2-11 (2-4) Gödöllői gólszerzők: Kiss Róbert, Várhelyi Kristóf. A Főnix ISE együttese 3 ponntal, 10-60-as gólkülönbséggel a 12. helyet foglalja el a csoport táblázatán.