Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Október első vasárnapján az egyetemi csapat a sereghajtó otthonában próbált szerencsét, míg a második számú Táncsics Mihály úti egység a csoport tabellájának harmadik helyén tanyázó mendeiekkel rivalizált. A GEAC nagyon közel állt ahhoz, hogy ne szerezzen pontot, de a 92. percben – szerencsére – sikerült az egyenlítés. A GSK II. legénysége az első félidőben csak helyzetekig jutott, a fordulást követően azonban előbb egalizálta az eredményt, majd a győzelmet érő találatot is megszerezte.
Pest megyei II. osztályú bajnokság, Közép-csoport, 8. forduló: Szigetgyöngye SE – Gödöllői EAC-SZIE 2-2 (2-1) Gödöllői gólszerzők: Horváth Zsolt, Vitárius Tamás. Hét mérkőzés alapján a GEAC-SZIE csapata 8 ponttal, 15-17-es gólkülönbséggel 10. a csoport tabelláján.
Pest megyei III. osztályú bajnokság, Közép-csoport, 8. forduló: Mendei LSE – Gödöllői SK II. 1-2 (1-0) Gödöllői góllövők: Hevesi Milán (11-esből), Gál Levente. Hét mérkőzés alapján Gödöllői SK II. csapata 13 ponttal, 17-11-es gólkülönbséggel a tabella 7. helyét foglalja el.