Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Fennállásának 125. évfordulóját ünnepli az 1890-ben létrejött gödöllői tűzoltóság. Ebből az alkalomból emléktáblát helyeznek el a helyi egység Szabadság út 28. szám alatt található épületének falán, a főút felőli homlokzaton. A gödöllői önkormányzat tagjai ellenvetés nélkül támogatták a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Gödöllő Katasztrófavédelmi Kirendeltség kérését, így elhárult az akadálya, hogy az emléktáblát szeptember 12-én leleplezzék.
Szeptember 11-ére emlékeztek a gödöllői tűzoltók Ahogy az elmúlt években mindig, úgy most is szirénaszóval tisztelegtek a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gödöllői és aszódi hivatásos tűzoltói a 2001. szeptember 11-i, New York-i terrortámadás következtében hősi halált halt amerikai bajtársak emléke előtt. Tizennégy éve ezen a napon New York-i idő szerint 8 óra 46 perckor szenvedte el az Egyesült Államok történelme legnagyobb terrortámadását.
Délután 14 óra 46 perckor az igazgatóság hivatásos tűzoltó-parancsnokságain, és az önkormányzati tűzoltó-parancsnokságokon szolgálatot teljesítő tűzoltók a hősi halált halt amerikai tűzoltók, civil személyek és rendvédelmi dolgozók emléke előtt rótták le tiszteletüket. Az állomány a tűzoltó szerek kiállásával és egyperces szirénázással tisztelegtek a tömegszerencsétlenségben elhunytak emléke előtt – tudatta Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Fotó: PMKI Gödöllő HTP