Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Augusztus 4-én, kedden, a délutáni órákban a szombathelyi prológgal rajtol a többéves szünet után idén újjáélesztett magyar kerékpáros körverseny, a Tour de Hongrie. A mezőnyben 16 csapat – köztük 5 magyar – lesz, amelyek tagjai öt szakaszt teljesítenek, hogy letudják a kevéssel több mint 700 kilométeres össztávot.
A verseny hivatalos honlapján megjelentek szerint a bringásokat Gödöllőn is láthatjuk majd, miután az augusztus 9-i (vasárnap) 105 kilométer hosszúságú, Gyöngyös-Budapest záró szakaszon a 3-as főúton áttekernek városunkon. A mintegy 100 főből álló mezőny – várhatóan a késő délelőtti, déli órákban – Máriabesnyőnél érkezik Gödöllőre, és a képen kékkel jelölt Szabadság úton (3-as főút) haladva, a mogyoródi elágazásig használja ezt az útvonalat.