Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Két személygépkocsi ütközött május 9-én, a délutáni órákban Isaszeg és Dány között. Mindkét járműben csak a sofőrök utaztak. A balesetben egyikük súlyos, míg a másik könnyebb sérüléseket szenvedett, mindkettőjüket a mentők kórházba szállították – tájékoztatta hírportálunkat Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A gödöllői hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, majd biztosították a helyszínt. A műszaki mentés ideje alatt rendőri irányítás mellett félpályán haladt a forgalom. Fotó: PMKI Gödöllő HTP