Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A falopások és a külterületeken elkövetett bűncselekmények megelőzésére szervezett akciót március 18-án 11 és 16 óra között a Gödöllői Rendőrkapitányság a társszervek és a Készenléti Rendőrség Légirendészeti Parancsnokság helikopteres munkatársainak segítségével. Az akcióban a Gödöllői Rendőrkapitányság állományából 24 rendőr vett részt. Munkájukat a Készenléti Rendőrség két pilótája – helikopterrel – segítette. Rajtuk kívül 5 fő erdész (a Pilisi Parkerdő Zrt-től) és 4 fő hivatásos vadőr, valamint 11 polgárőr is hozzájárult az ellenőrzés eredményességéhez.
Az ötórás ellenőrzés során egy olyan személyt fogtak el a rendőrök, aki éppen kábelt égetett az erdőben, míg egy személy éppen élő fákat vágott ki. Bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt 5 személyt állítottak elő, 1 személy ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek. Helyszíni bírságot 7, közigazgatási bírságot 2 személlyel szemben szabtak ki. 59 főt és 25 gépkocsi ellenőriztek. A rendszámfelismerővel 305 járművet vizsgáltak az akcióban részt vevő személyek.
Gödöllő – Máriabesnyőn kábelégető személyt fogtak el a gödöllői körzeti megbízottak, a leégetett kábelek egy előző napi lopásból származtak.