Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A Művészetek Háza Gödöllő, a gödöllői Club Színház és a Magyar Szín-Játékos Szövetség idén is megrendezi a „Farsangi rögtönzések” improvizációs fesztivált. A februári elődöntő után, az országos döntőt tekinthetik meg az érdeklődők, március 21-én, szombaton 10 órától a Művészetek Házában, Gödöllőn. A rendezvény díjtalanul megtekinthető!
Az elmúlt évek gyakorlatához híven, a négyfős, tetszés szerinti fantázianéven szereplő csoportok 4-5 különböző improvizációs feladatot kapnak. Az egyes feladatokra való felkészülésre általában 10 perc áll rendelkezésre. A játékidő az esetek többségében 3-3 perc. Játékvezető Halász Tibor, aki a helyszínen teszi közzé a játékszabályokat és a feladatokat. Az egyes feladatokat szakemberekből álló zsűri pontozással értékeli, majd ennek alapján alakul ki a végső sorrend.
A fesztiválon három, díjat osztanak ki: 1. díj Arlecchino díj, 2. díj Pulcinella díja, 3. díj Brighella díja.