Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint forgalomlassító demonstráció miatt forgalmi dugóra kell számítani december 15-én, hétfőn a fővárosi bevezető útvonalakon, valamint a közép- és észak-budai utakon is, ezért azt kérik, hogy aki teheti, autó helyett HÉV-vel vagy vonattal utazzon a fővárosba, Budapesten pedig használja a kötöttpályás közlekedési járatokat, a metrót, a HÉV-et és a villamosokat.
A közlemény szerint 7 és 16 óra között lezárnak egy sávot az M3-as autópályán (a Szilas pihenő és a Szentmihályi út között), a III. kerületben, a 11-es főúton és az Andrássy úton. Reggel 7 és 8 óra között lezárnak egy-egy sávot az M3-as és az M5-öt autópálya bevezető szakaszán, valamint a XI. kerületi Egér úton.
A szakszervezetek hétfőn országos félpályás útlezárással tiltakoznak a kormány munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései, köztük a korkedvezményes nyugdíj eltörlése és a cafeteria többletadóterhei ellen - ezt Gaskó István, a tiltakozó akciót szervező Liga Szakszervezetek elnöke jelentette be korábban. Forrás: MTI