Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
December első hétvégéjén két korcsoportban, mini (2002 után születettek) és gyerek (2000 után születettek) rendezték meg a fiatal lányok számára a röplabda Mikulás Kupát Gödöllőn. A zentai és az újvidéki résztvevők miatt nemzetközi minősítésű tornán a házigazdákat korosztályonként két-két csapat képviselte.
A kisebbek versengésében a gödöllőiek lelkesen küzdöttek, de kevésbé voltak eredményesek (10. és 15. hely), mint idősebb klubtársaik. Az első nap után úgy hozta a sors, hogy a december 7-i elődöntőben a két gödöllői társulat egymás ellen meccselt a fináléba jutásért. Itt Horváth Kristóf csapata (képen) kiegyensúlyozottabb teljesítmény nyújtott, mint a Szabados István által irányított egység, és 2-0 arányú sikerével a végső győzelemért léphetett pályára.
Riválisa a Tatabányai RSE formációja volt, és a gödöllői lányok ezt az akadályt is vették, amivel elhódították a Mikulás Kupát. Ezzel sikerült a címvédés, amit korábban még senki nem tudott elérni. Ráadásul, két hazai csapat állhatott fel a képzeletbeli dobogóra, mert a másik, Szabados-féle társulat a harmadik helyen végzett. A döntő legjobb játékosának Hemmert Yvone-t választották.