Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Szerencsére, napjainkban is akad örömteli hír az egykoron szebb napokat megélt gödöllői futsal (teremlabdarúgás) háza táján. A helyi klub utánpótlás-nevelésén fáradozók munkáját dicséri, hogy három fiatalt meghívtak a Visegrádi négyek (Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország) U19-es válogatottjai számára meghirdetett, december 5-7. között Ostravában lezajló nemzetközi tornára.
A spanyol szövetségi kapitány, Sito Rivera 15 fős keretében helyet kapott a Gödöllőn nevelkedett, most az NB I-es Rubeola FC Csömör kapuját védő Varsányi Áron, illetve az NB II. Keleti-csoportjában játszó MAG-LOG Team CFT Gödöllő csapatát erősítő Magyar Zsolt és Farkas Péter (képen balról jobbra).