Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Július 4-én, pénteken 14 órakor kezdődik a városi Semmelweis-napi ünnepség a Művészetek Háza Gödöllő épületében. Az eseményen átadják a település vezetése által tizenhat esztendeje alapított Gödöllő Egészségügyéért díjat és az azzal járó pénzjutalmat (magánszemély esetében 100 ezer forint, közösség esetében 200 ezer forint). Az előzetesen közzétett felhívásra négy jelölés (3 magányszemély és 1 közösség) érkezett. A helyi önkormányzat egészségügyi és szociális bizottsága közülük két személy és egy közösség kitüntetésére tett javaslatot, amit a képviselőtestület tagjai június 19-i zárt ülésükön jóváhagytak.
A határozat értelmében, ebben az évben Szabóné Szabó Judit, a Tormay Károly Egészségügyi Központ gipszelő asszisztense, Németh Szilvia bölcsődei kisgyermeknevelő, valamint a gyermekfogászat kollektívája (dr. Etelközi Mária és dr. Zádor Ildikó fogorvosok, illetve Csellárné Várhegyi Éva és Polgár Tiborné asszisztensek) vehetik át a Gödöllő Egészségügyéért díjat.