Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A lokálpatrióta klubos többségű gödöllői városvezetés egyik – tegyük hozzá, sokak által jó néven vett – vívmánya a kerékpárosbarát település folyamatának elindítása, fenntartása és fejlesztése. Az utóbbi években Gödöllő több pontján is átszervezték a közlekedési rendet annak érdekében, hogy a két keréken tekerők biztonságosabban érhessék el úti céljukat.
A látványos sürgés-forgás közben azonban mintha az illetékesek elfeledkeztek volna a város korábbi, a szabványoknak elsőként megfelelő Dózsa György úti osztott kerékpár- és gyalogosút felfestésének meg-megújításáról, ami – miként azt hírportálunk olvasója írja – igencsak megérne egy misét, pontosabban, néhány kiló festéket…