Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A Premontrei gimnázium végzős tanulója, Pápai Márton révén „hazai” siker is született a Gödöllő nyugati határában található perőci repülőtéren immár 17. alkalommal megrendezett mezeifutó diákolimpia országos döntőjén. Az április 15-én, igencsak szeles időbe lezajlott megmérettetésen a Gödöllői EAC atlétája 14:35.53 perc alatt teljesítette az 5 kilométeres tereptávot, és kevéssel több mint 3 másodperces előnnyel diadalmaskodott a VI. korcsoportos fiúk 163 célba ért versenyzőt felvonultató mezőnyében. Pápai Mártonnak nem ez volt az első diákolimpiai országos bajnoki címe mezeifutásban, hiszen a 19 éves tehetség hét évvel ezelőtt a III. korcsoportosok között állhatott fel a dobogó felső fokára. Az Erkel iskola III. korcsoportos – Müller Laura, Gódor Fanni, Árvai Virág, Majoros Sarolta, Hrapan Júlia összetételű – leány csapata révén egy ezüstérem is jutott a gödöllői diákoknak az országos döntőben.