Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A Pest megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint március 15-én, szombaton, a nemzeti ünnep napján az alábbi forgalmirend-változásokra kell számítani Gödöllőn:
• A Petőfi Sándor utcába gépkocsival tilos lesz behajtani tilos 10 óra 45 perctől 11 óra 15 percig. • A Bajcsy-Zsilinszky utcában, a Szilhát utcában és a Dózsa György úton 11 óra 15 perctől 11 óra 45 percig félpályás útlezárás lesz érvényben. Kerülni a Testvérvárosok útja felé lehet. A forgalmat a rendezvény ideje alatt rendőrök segítik.