Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Tragikus kimenetelű közlekedési balesettel zárult az október az M3-as autópályán, Gödöllő és Mogyoród között. A rendőrség és a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint eddig ismeretlen okból és körülmények között ütközött a szalagkorlátnak nem sokkal éjfél előtt egy személygépkocsi a Budapestről kifelé vezető oldalon, a 24-es kilométernél. A jármű átszakította az autópálya szalagkorlátját, és a vízelvezető árokba borult, ahonnan a tűzoltók emelték ki.
Az autót vezető férfi a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés során nem volt szükség útlezárásra. A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.