Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Csodálatos idő, érdekes programok, látványos bemutatók és a legnagyobb ínyencek elvárását is kielégítő vadételek. Mindez együttesen garantálta a Gödöllői Királyi Kastélyban szeptember harmadik vasárnapján immár hatodik alkalommal lezajlott Gödöllői Vadásznap sikerét és magas látogatottságát.
A vadhúsból készült ételek főzőversenyén ezúttal 15 formáció mérte össze a tudását. A háromtagú zsűri a Magyar Vadászíjász Egyesület csapata által a helyszínen elkészített fűszeres vaddisznó ragu, saját kenyérrel és orjás zöldséggel ételsorát ítélte a legjobbnak, míg a közönségdíjat a Gödöllői Sportcentrum birsalmás vadruca levese érdemelte ki.
Képriportunkban a teljesség igénye nélkül adunk ízelítőt a VI. Gödöllői Vadásznap történéseiről. Egyetlen esemény maradt el, vitéz Nemeskéri Kiss Géza emléktáblájának avatása a Hamvay-kúriánál, amit a terv szerint jövőre, az egykori helyi vadászati hivatalvezető halálának 40. évfordulóján pótolnak.