Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Folytatva a korábbi években kialakult hagyományt, október 4-6. között küldöttség látogat településünkre Gödöllő holland testvérvárosából, Wageningenből.
- A delegációban – a város vezetőin kívül – szociális-, egészségügyi-, művészeti- és ökumenikus csoportok képviselőit fogadjuk, illetve iskolások és rendvédelmi szakemberek is érkeznek hozzánk – tájékoztatta hírportálunkat Sándorné Pálfalvy Beáta. A Gödöllői Testvérvárosi Egyesület elnöke hozzátette: a vendégek elszállásolásához befogadó családokat keresnek. Elsősorban azon személyek jelentkezését várják, akik a korábbi kiutazások alkalmával már jártak Wageningenben, valamint olyan új jelentkezőkre is számítanak, akik kapcsolatépítés, idegen nyelv gyakorlása céljából szívesen lennének házigazdái holland kollégáiknak két éjszakára, elősegítve a kultúrák közötti párbeszédet. A fogadó családnak két reggelit, egy vacsorát és elutazáskor némi útravalót szükséges biztosítani a látogatók számára. A gödöllői programok összeállításáról és a további étkezésekről a szervezők gondoskodnak.
A befogadó családok jelentkezését szeptember 20-ig fogadják a (06-30) 984-7911-es, vagy a (06-30) 967-3070-es telefonszámon, illetőleg a godollo.gte@gmail.com email-címen.