Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Gödöllőn hat alapfokú- és négy középiskolában teljesítenek szolgálatot rendőrök az új tanítási évtől. Az iskola rendőrének feladatai közé tartozik, hogy felvegyék a kapcsolatot a tanodák vezetőivel, majd a tanév során folyamatos kontaktusban legyenek az iskolák képviselőivel, tanárokkal, diákokkal. Ezen kívül rendszeres jelenlétet kell biztosítaniuk az iskoláknál, ahol igény szerint bűn- és baleset-megelőzési előadásokat tartanak, illetve a reggeli, valamint a délutáni órákban (amennyiben szükséges, közreműködők bevonásával) elősegítik a gyermekek biztonságos közlekedését. Ha kell, szóróanyagot terjesztenek, felmerülő kérdés esetén közvetlen összeköttetést biztosítanak az iskolák és a rendőrség között, illetőleg – az éppen aktuális bűnügyi helyzetnek megfelelően – tájékoztatják a diákokat az esetleges bűncselekmények áldozattá válásának megelőzése érdekében.
A Gödöllői iskolákban szolgálatot teljesítő rendőrök Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola és Gödöllői Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda: Tihony István főtörzsőrmester Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola: Cserni Renáta törzsőrmester Gödöllői Damjanich János Általános Iskola és Gödöllői Montágh Imre Általános Iskola, Speciális Szakiskola: Árva Ferenc főtörzsőrmester Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola: Balog Tamás zászlós
Gödöllői Madách Imre Szakmunkásképző Intézmény és Szakiskola: Tihony István főtörzsőrmester Gödöllői Török Ignác Gimnázium és Gödöllői Református Líceum Gimnázium: Balog Tamás zászlós Gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium: Cserni Renáta törzsőrmester