Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya D. Attila Olivér 34 éves balassagyarmati és G. Béla 45 éves kistarcsai lakos ellen. A két férfi szabadlábon védekezhet.
Egy mogyoródi férfi tett feljelentést a Gödöllői Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen, aki május 21-én, a délutáni órákban felhívta őt telefonon, és közölte vele, hogy amennyiben nem adja meg G. Bélának a tartozását, akkor bántódása esik. Az ekkor még ismeretlen férfi 10 millió forintot követelt a sértettől. Másnap újra hívta, ekkor megbeszélték a pénz átadásának helyét és idejét.
A gödöllői nyomozók is ott voltak a találkozón, és május 22-én 20 óra körül egy budapesti benzinkúton elfogták D. Attila Olivért, miután a sértettől a pénzt átvette. A férfit a Gödöllői Rendőrkapitányságra előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki. Vallomása alapján május 23-án, a hajnali órákban rendőrkézre került a megbízó, G. Béla is, akit kistarcsai lakásán értek utol. Őt is előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.