Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Reggel óta gyerekzsivajtól volt hangos a Gödöllői Rendőrkapitányság épülete és az objektum környéke, hiszen több száz helyi és környélbeli iskolás tülekedett azért, hogy bepillanthasson a zsaruk munkájának kulisszatitkaiba.
A Gödöllői Rendőrkapitányság által meghirdetett nyílt nap nem titkolt célja – a rendőrség tevékenységének bemutatásán kívül – a bűnmegelőzés, az áldozatvédelem, a drog-prevenció középpontba helyezése, valamint a rendőrök iránti bizalom kialakításának elősegítése volt.
A Petőfi Sándor utcai intézmény épületének környékén sétálók többször értetlenkedve fogadták az időnként felcsendülő szirénazajt, ami ezúttal nem éles riasztást jelentett, hanem azt, hogy a járőrautóba beülő, illetve a motorokra felpattanó nebulók minden lehetséges technikai eszközt kipróbálhattak. Mi több, az előállító-helyiségek és a fogda zord falai láttán azt is megtapasztalhatták, hogy milyen körülmények várnak azokra, akik a jogkövető magatartás helyett a bűncselekmények zavaros világába tévednek.