Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Az Európai Parlament tavaly decemberi Írásbeli Nyilatkozatának nyomán a Magyar Resuscitatios Társaság Nyílt Napokat szervez a hirtelen szívmegállás társadalmi jelentőségének tudatosítására és a lakosság újraélesztés-tanulásának elősegítése érdekében. Az első Nyílt Nap helyszíne március 2-án, szombaton 11 és 14 óra között településünk lesz. A Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajló programban a hirtelen szívmegállás felismeréséről és kezeléséről szóló előadást követően bárki megismerheti az alapszintű újraélesztés lényegét, tanulhatja és gyakorolhatja az újraélesztést, valamint a félautomata defibrillátor használatát.
Európában évente közel 400 ezer ember hal meg hirtelen, kórházon kívül. Az áldozatok nagy része addig egészségesnek vélt. A vérkeringés újraindítása az éppen jelenlévők által megkezdett újraélesztéstől, és – az esetek nagy részében – a mielőbbi eszközös beavatkozástól, a defibrillálástól függ. Ma ezeknek az áldozatoknak kevesebb, mint 10%-át sikerül megmenteni. Ha az újraélesztés 3-4 percen belül megkezdődne, az több mint 50%-kal növelhetné a túlélés esélyét.