Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Március 6-án, szerdán 8 és 13 óra között nyílt napra várják az érdeklődőket a gödöllői Waldorf-iskolába. A látogatók betekinthetnek az 1-8. osztályosok tanóráiba. Az esemény zökkenőmentessége érdekében a Tessedik Sámuel utca 4. szám alatt található oktatási intézmény illetékesei kérik, hogy a részvételi szándékot az iskolatitkárnál, a (06-20) 339-8587-es telefonszámon, vagy az iroda@waldorf-godollo.sulinet.hu email címen jelezzék. Este hat órától az iskolában végzett diákokkal találkozhatnak és beszélgethetnek az érdeklődők. A házigazda Planicska-Altdorfer Eszter, a tanoda volt diákja, az 5. osztály tanítója lesz.