Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
A Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete és a Művészetek Háza Gödöllő illetékesei szereplőválogatást hirdettek a Dés László zeneszerző és Nemes István dalszöveg-író által komponált Valahol Európában című musical színpadi bemutatójához. 7-20 éves korú lányok és fiúk jelentkezését várják, olyanokét, akikre prózai, zenés, vagy táncos szerepeket oszthat ki Horváth Zoltán rendező.
Akik kedvet éreznek a kihíváshoz, február 10-ig jelentkezhetnek. További információ és jelentkezési lap beszerezhető a gofme1@yahoo.com email címen. A meghallgatást február 16-án tartják, a bemutató pedig május 3-án lesz a Művészetek Háza Gödöllő épületének színháztermében.