Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Garázdaság bűntett miatt indított eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság P. Marcell 30 éves és P. Jácint 32 éves gödöllői lakosok ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy január 4-én, a délutáni órákban, Gödöllőn, palotakerti HÉV-megállónál egy – úgynevezett – viperával tettleg bántalmaztak egy 28 éves helyi férfit és annak 22 éves barátnőjét. Az esetet követően a két gyanúsítottat a járőrök a helyszín közelében elfogták, ellenük a további eljárást – szabadlábon hagyásuk mellett – a Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai folytatják le.