Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Miként az elmúlt években rendszeresen, idén is az Ella Attila vezényelte Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéjére gyülekeztek a megemlékezők az október 23-i nemzeti ünnep gödöllői rendezvényén.
Gödöllőn most is beigazolódott: lehet együtt emlékezni az 1956-ban történtekre. A verőfényes napsütésben lezajlott esemény békessége és méltóságteljessége ezúttal is példaértékű volt. Egyfajta hagyománytörést csupán az jelentett, hogy az ünnepi beszédet nem a helyszínen tartózkodó polgármestertől, hanem helyettesétől, Tóth Tibortól hallgathatták meg az egybegyűltek. A fiatal várospolitikus szónoklatának záró üzenetében arra emlékeztetett, hogy 1956 októberének hősei mertek felelősséget és áldozatot vállalni, ami manapság egyre kevésbé jellemző.
A Horváth Zoltán által összeállított, prózai és zenei betétekkel egyaránt gazdagított ünnepi műsort a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete tagjai, Herczenik Anna és Géczi András, valamint a zeneiskola két növendéke adták elő. Ezt követően a Gödöllőn működő társadalmi-, politikai- és civil szervezetek képviselőinek koszorúzásával zárult a városi megemlékezés, aminek helyszínéül a helyi Nemzetőrség egykori – napjainkban a Szent István Egyetem Tanárképző Intézete Szabadság úti – épületének kertje szolgált, ahol az áldozatok emléke előtt tisztelgők az egy évtizeddel ezelőtt felavatott kopjafánál rótták le kegyeletüket.
Az 1956-os forradalom 56. évfordulója kapcsán szervezett helyi program a Dózsa György úti köztemetőben folytatódott. Itt az emlékező utódok a gödöllői hősök, nevezetesen Kiss Antal és a 17 évesen halálos sebet kapott Balázsovich András sírjára helyezett virágokkal fejezték ki az ország szabadságáért több mint fél évszázada folytatott ellenállás során településünkön elhunyt forradalmárok iránti tiszteletüket.