Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Meghökkentő látványt nyújtott az a baleset, ami a délutáni órákban történt az M3-as autópályán, Gödöllő közelében.
Értesülésünk szerint a 15-ös kilométerszelvénynél bekövetkezett szerencsétlenség azzal magyarázható, hogy a Budapest irányából kifelé haladó személygépkocsit vezető hölgy előzésbe kezdett, ám a manővert – eddig tisztázatlan okokból – elvétette. A zabolátlanná vált jármű átszakította a sávok közötti szalagkorlátot, és a menetirányával szemközti oldalon, a tetején állapodott meg. Valószínűsíthető, hogy sokkal nagyobb lett volna a baj, ha a főváros felé haladó sávokban közlekedik valaki, de a baleset idején a szóban forgó útszakasz üres volt. Az összeroncsolódott autóban két személy utazott. A helyszínről mentőhelikopterrel szállították őket kórházba. Állapotuk az első hírek alapján nem súlyos. Fotó: MTI