Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) által meghirdetett Speedmarathon elnevezésű kezdeményezéshez csatlakozva, március 24-én, csütörtökön 6 órától március 25-én, pénteken 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést hajt végre a rendőrség – olvasható a police.hu oldalon.
Az akció lehetséges helyszíneire számos állampolgári javaslat érkezett, amik közül a helyi adottságokat, valamint a közlekedésrendészeti elemző munka eredményeit figyelembe véve a megyei rendőr-főkapitányságok kijelölték az ellenőrzések helyszíneit és az időpontokat.
Gödöllőn az alábbi helyeken és időpontokban mérnek a fent említett időszakban: • Hunyadi utca 76. (6 és 8 óra között) • Isaszegi út 83. (18 és 20 óra között) • Szabadság út 133. (5.30 és 6 óra között)