Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Tekintettel a tavaly márciusban hazánkban is kirobbant járványügyi veszélyhelyzet elhúzódására, ebben az évben is a polgármester hagyta jóvá a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2020-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó indítványokat.
A papírok tanúsága szerint a hat gödöllői közcégből három zárta nyereséggel a mögöttünk hagyott esztendőt, a veszteséges „hármak” negatív eredményének oka a koronavírus-járvány megfékezése érdekében elrendelt döntések, korlátozások kedvezőtlen, elsősorban bevétel-kiesést eredményező hatásában keresendő.
Kalória Nonprofit Kft. Bevétel: 805.317.000 forint Kiadás: 813.678.000 forint Veszteség (adózott eredmény): 8.361.000 forint A helyi közétkeztetés első számú gazdasági társaságának közhasznú tevékenysége 6.344.000 forint veszteséggel járt, míg a vállalkozási tevékenységből 2.017.000 forintos negatívum származott 2020-ban. A veszteségre a cég több mint 65 millió forintos eredménytartaléka nyújt fedezetet.
VÜSZI Nonprofit Kft. Bevétel: 663.152.000 forint Kiadás: 642.186.000 forint Nyereség (adózott eredmény): 20.966.000 forint A gazdasági társaság közhasznú tevékenységéből 12.225.000 forintos, a vállalkozási tevékenységéből pedig 8.741.000 forintos többlet keletkezett.
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Kft. Bevétel: 246.000.000 forint Kiadás: 268.214.000 forint Veszteség (adózott eredmény): 22.214.000 forint A gazdasági társaság közhasznú tevékenysége 23.672.00 forinttal, vállalkozási tevékenysége 2.397.000 forinttal rontotta mérleget, az ingatlan-bérbeadási tevékenység viszont 3.855.000 forintos pozitív szaldót termelt.
Erzsébet királyné Szálloda Kft. Bevétel: 270.516.000 forint Kiadás: 285.569.000 forint Veszteség (adózott eredmény): 15.053.000 forint