Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A kormány több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatást biztosít 45 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására – jelentette be Szabó Tünde sportért felelős államtitkár január 28-án. Az MTI által kiadott közlemény szerint az igényeket a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) mérte fel és ez a szervezet folyósítja majd a támogatásokat február végéig. Az egyesületek a 2020. március 11-e és 2021. június 30-a közötti időszakban felmerült kiadásaikra használhatják fel a rendkívüli dotációt.
A közel félszáz, támogatásban részesülő sportszervezet egyike a Gödöllői EAC, amely a döntés értelmében 8 millió forintos anyagi segítségre számíthat. Az egyetemi klub szakosztályaiban folyó szakmai munka színvonalát dicséri, hogy Mészáros Eszter (sportlövészet) és Gémesi Csanád (kardvívó) révén olimpiai éremesélyes versenyzőkkel is rendelkezik az egyesület.