Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Bő arasznyi magasságú „földgáttal” védik meg az elmúlt évek során csaknem félmilliárd forint összegű közpénz felhasználásával megvalósult felújítása után tavaly ősszel átadott Testőrlaktanya (Várkapitányi Lak) épületét az extrém esőzések okozta csapadékvíztől.
Eredetileg úgy volt, hogy a város idei költségvetésében biztosított 40 millió forintos keretből megoldják a Smarni étterem és a Testőrlaktanya épülete közötti terület környezetének rendezését. A koronavírus-járvány azonban közbeszólt, és a polgármester által módosított előirányzat-halmazból egyelőre kikerült ez a fejlesztés.
A Testőrlaktanyával kapcsolatos az a hír is, miszerint: a felújított épület előzetes bejelentkezés alapján megtekinthető. Az érdeklődők a Gödöllői Városi Múzeum boltjának (06-28) 421-997-es telefonszámán jelentkezhetnek, szerda és vasárnap között, 10 órától 16 óráig.