Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Hatvan városa 18 millió forintot ajánl fel a településen lévő kórháznak, hogy koronavírus-gyorsteszteket és az azokat elemző gépeket tudjon vásárolni – olvasható a hatvanihirlap.hu oldalon. Horváth Richárd polgármester azt mondta: a járvány napról napra terjed ezért létkérdés, hogy a szakemberek szűrni tudják a fertőzötteket. Hozzátette: már korábban felkészültek arra, ha kell, akkor a költségvetésből átcsoportosítanak összegeket a védekezésre. – A hatvaniak egészségének a védelme számunkra mindenek felett áll, ezért mindent megteszünk. Kérem, vegyék komolyan a védelmi intézkedéseket! Maradjanak otthon! Vigyázzunk egymásra! – nyilatkozta a hatvani polgármester.
Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Hirtelen sok mindenre gondolhat az emberfia. A magunk részéről csak annyit tennénk hozzá: Hatvan és Gödöllő távolsága légvonalban 25 kilométer. Közúton ennél 3 kilométerrel több. Autóval 70 km/órás átlagsebesség mellett 24 perc, kerékpárral 20 km/órás átlagsebességgel tekerve 1 óra 24 perc, futva 8 km/órás átlaggal haladva 3 óra 30 perc, míg gyalog 5 km/órás átlagsebességet tartva 5 óra 36 perc...