Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Epres Györgyöt a sportügyekért-, Klement Pétert pedig a közbiztonsággal kapcsolatos ügyekért felelős tanácsnoknak választották meg a gödöllői képviselőtestület tagjai február 13-án. A tisztség ellátására Gémesi György polgármester tett szóbeli javaslatot, aki szerette volna azt is elérni, hogy legyen egy harmadik, a kormányzati kapcsolatokért felelős tanácsnoka is az önkormányzatnak. A posztra kiszemelt Kolozs Csaba azonban – miután megköszönte a lehetőséget – visszautasította a felkérést. A Fidesz-KDNP színeiben megválasztott önkormányzati képviselő elmondása szerint azért döntött így, mert nem kíván betölteni egy kétségen kívül hangzatos, ám valós jogkör nélküli tisztséget. Mint fogalmazott: inkább szociális munkásként szolgálja a várost, mintsem felvegye a tanácsnoki titulusért járó tiszteletdíjat.
A döntés érinti a képviselői javadalmazást, aminek összege havi, bruttó 90 ezer forintról – hasonlóan a bizottsági elnökökéhez – havi, bruttó 170 ezer forintra emelkedik.