Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Más témakörök mellett, egyes üres önkormányzati tulajdonú lakások költségelvű lakbérért történő bérbeadási pályázata feltételeinek meghatározását is tárgyalták a gödöllői képviselőtestület tagjai december 13-i tanácskozásukon.
Az alábbi táblázatból kitűnik, hogy milyen paraméterű ingatlanokról van szó, illetve azt is tudni lehet, hogy a jegyzőnek 30 napon belül – praktikusan, január közepéig – kell kiírni a pályázatot.
A pályázatokat a határidő alatt az erre a célra rendszeresített nyomtatványon kell benyújtani. A beérkezett igényeket az önkormányzat gazdasági bizottsága értékeli, majd javaslatot tesz a végső döntést kimondó képviselőtestületnek a leendő bérlők személyére.
A bizottság az alábbi szempontok és pontszám-súlyozás szerint végzi az értékelést: • a pályázó életvitelszerűen Gödöllőn való tartózkodását igazolni tudja, aminek időtartama legalább 5 év esetén – 1 pont • a pályázó életvitelszerűen Gödöllőn való tartózkodását igazolni tudja, aminek időtartama legalább 10 év esetén – 3 pont • gödöllői munkaviszony időtartama legalább 5 év esetén – 2 pont • gödöllői munkaviszony időtartama legalább 10 év esetén – 3 pont • házastársak, egyedülálló pályázó – 0 pont • egyedülálló pályázó 1 gyerekkel – 1 pont • egyedülálló pályázó 2 gyerekkel – 2 pont • házaspár/élettársak 1 gyerekkel – 1 pont • házaspár/élettársak 2 gyerekkel – 2 pont • emelt összegű családi pótlékra jogosító fogyatékos- vagy tartósan beteg gyermekenként – 1 pont
Ezen felül vizsgálni kell a pályázók jövedelmét és fizetőképességét a bérleti díj és a fenntartási költségek finanszírozása tekintetében. A pályázók jövedelmi és fizetőképességi helyzetüknek megfelelő sorrend alapján kapnak pontokat (nagyobb jövedelem több pontot ér). A pontozás során a legmagasabb elérhető pontszám 10. A legmagasabb pontszám jövedelmi viszonyait figyelembe véve arányosítással kell meghatározni a többi pályázónak adható pontszámot. Azonos összpontszám esetén a gazdasági bizottság nyilvános sorsolással dönti el, hogy az adott lakás bérleti joga kit illet meg.