Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Július 5-én, csütörtökön 16 órakor kezdődik a városi Semmelweis-napi ünnepség a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ Dózsa György úti épületében. Az eseményen átadják a település vezetése által két évtizede alapított Gödöllő Egészségügyéért díjat és az azzal járó 100 ezer forintos pénzjutalmat.
Az előzetesen közzétett felhívásra nyolc jelölés (6 magányszemély és 2 közösség) érkezett. A helyi önkormányzat egészségügyi és szociális bizottsága közülük – miután a felterjesztett szakmai közösségek jutalmazásától ezúttal eltekintett – három személy kitüntetésére tett javaslatot, amit a képviselőtestület tagjai június 21-i zárt ülésükön jóváhagytak.
A határozat értelmében, 2018-ban dr. Ilonczai Larisza, a Tormay Károly Egészségügyi Központ fül-orr-gégész főorvosa, Turai Lajos Ferencné, a Gödöllői Palotakert Bölcsőde intézményvezető-helyettese, valamint dr. Buiyan Shafiqul Islam háziorvos vehetik át a Gödöllő Egészségügyéért díjat. Valamennyien a saját szakterületükön több évtizeden át végzett lelkiismeretes és magas színvonalú tevékenységükért érdemelték ki az elismerést.