Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A helyi képviselőtestület döntése értelmében a Gödöllői Városi Múzeum raktárként használhatja azt az önkormányzat tulajdonában álló bérlakást, ami a Munkácsy Mihály utca 3/b. szám alatt található, méghozzá a második emelet 9-es ajtó alatt. A másfél szoba, előszoba, fürdőszoba + wc, konyha, kamra helyiségekből álló, 50 négyzetméteres lakást az indoklás szerint azért kell átmenetileg erre a célra hasznosítani, mert a gödöllői önkormányzatnak jelenleg nincs megfelelő méretű üres helyisége.
A szóban forgó ingatlant kivonták a lakások köréből, és közfeladat ellátásának segítésére határozatlan időre használatba adták a múzeumnak. A lakás jelenleg elektromos árammal és gázzal nem ellátott, mert az előző bérlő idejében a közműszolgáltatók tartozás miatt leszerelték a mérőórákat. Az órák visszaállíttatása folyamatban van. A múzeumnak – az ingyenes használat mellett – a közműszolgáltatásokért fizetnie kell.