Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Azzal együtt, hogy az Alsóparkban évekkel ezelőtt fúrt három darab mélyfúrású kút nem üzemel, az önkormányzatot adatszolgáltatási kötelezettség terheli a vízszintre vonatkozóan. Mivel ennek elmaradása bírságot von maga után, a városvezetés tagjai november 23-i ülésükön arról határoztak, áldoznak arra, hogy megfeleljenek az előírásoknak.
A mérőszonda lejuttatását akadályozó szivattyú eltávolítására nettó 320 ezer forintot költenek, a telepítendő műszerekre – ha úgy tetszik, informatikai fejlesztésre – pedig nettó 862.500 forintot fordítanak. Ezen felül 10 évre szóló megállapodást kötnek a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatósággal a kutak üzemeltetésére. Azon – annak idején több tízmillió forintért fúrt – kutak üzemeltetésére, amik vízére a magas ásványi anyag tartalom miatt a szomszédos területre tervezett versenyuszoda üzemeltetése során igényt nem tartanak.