Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának tájékoztatása szerint december 11-én, pénteken a csütörtöki, míg december 12-én, szombaton a pénteki munkarendnek megfelelő nyitva tartással üzemelnek a Pest megyei kirendeltségek ügyfélszolgálati irodái, köztük a Kossuth Lajos u. 74. szám alatt található gödöllői is. Mindez azt jelenti, hogy pénteken 8.15 órától 16 óráig állnak az adózók rendelkezésére. December 12-én, szombaton és 24-én, csütörtökön a gödöllői iroda zárva tart.
A NAV Általános Tájékoztató Rendszere (TCC – telefon: 06-40/42-42-42), valamint Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszere (ÜCC – telefon: 06-40/20-21-22) december 11-én 8.30 órától 16 óráig, december 12-én 8.30 órától 13.30 óráig fogadják az ügyfelek hívásait, december 24-én viszont nem érhetők el.