Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya – szakértők bevonásával – eljárást folytat G. Ádám 29 éves gödöllői lakos ellen.
A Gödöllői Rendőrkapitányság készenléti szolgálata január 21-én 18 óra körüli időben – állampolgári bejelentés alapján – jelent meg a gyanúsított gödöllői lakcímén, ahol a házkutatás során G. Ádám szobájában és egy másik helyiségben több alufóliába csomagolt kábítószergyanús növényi anyagmaradványt találtak és foglaltak le. Ezen kívül a szobában nagyobb mennyiségű készpénzt, valamint a kábítószer termesztéséhez szükséges különféle tájékoztató anyagokat és segédeszközöket is találtak a rendőrök. A 29 éves férfival szemben alkalmazott drog gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. A nyomozók G. Ádámot elfogták és a Gödöllői Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására - írja a police.hu.