Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A Demokratikus Koalíció (DK) és a Magyar Liberális Párt (MLP) közösen állít jelölteket az október 12-i önkormányzati választáson Gödöllőn. A jelölőszervezetek csak az egyéni körzetekre összpontosítanak, polgármester-jelöltet nem indítanak. Az arány 8-2 a DK-sok javára, MLP-s az 1-es és 8-as körzetben kandidál.
Az 1-es választókerületben Cziglán Zoltán, a 2-esben Solnerné Gyulai Éva, a 3-asban Pataki Mária, a 4-esben Kalmár Anett, az 5-ösben Jámbor Mária Adrienn, a 6-osban Kis László, a 7-esben Magyar István, a 8-asban dr. Varga Zoltán, a 9-esben Svisztné Kis Ildikó, míg a 10-esben László Balázs várja a szavazatokat a DK és a liberálisok színeiben.
A jelöltek és az aktivisták felkeresik a polgárokat az ajánlásokért, de a (06-20) 921-9497-es számon, vagy a pest6@dkp.hu mail címen is lehet időpontot egyeztetni.