Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Mától tesztüzemben a nyilvánosság számára is hozzáférhetően működik Pest Megye Önkormányzatának új honlapja. A régi címen elérhető website megváltoztatásával kapcsolatosan Ambrus András, a Pest Megyei Önkormányzati Hivatal sajtófőnöke úgy fogalmazott, fontosnak tartják, hogy a látogatók színvonalas, átlátható módon szerezzenek tudomást a megye és közösségeik, a megyei önkormányzat fontosabb ügyeiről, rendezvényeiről. Ennek érdekében újították meg az alábbi képre kattintva megnézhető honlapot.
Az új honlaphoz a Google Chrome és a Firefox böngészők használata javasolt. A tesztüzem során tapasztalt esetleges rendellenességet, megjelenítési problémát a sajto@pestmegye.hu email-címen lehet jelezni.