Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Kutatási, oktatási és innovációs együttműködési megállapodást írtak alá május 21-én a gödöllői központú Szent István Egyetem (SZIE) és az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. vezetői Szentendrén. A szerződéses kapcsolat keretében létrejövő innovációs központnak része lesz az a közel zéró kibocsátású mintaház park, aminek az építése nemzetközi példák figyelembevételével és széles körű vállalkozói együttműködéssel még idén elkezdődik.
Az ÉMI jelentős sikereket ért el a közvetlen Európai Uniós forrásokból megvalósuló konzorciális nemzetközi kutatások területén, és ebben az egyetemmel való együttműködés további távlatokat nyit. A Szent István Egyetem széles körű kompetenciával rendelkezik a mélyépítési és infrastrukturális beruházások területén, a tűzvédelemben végzett elméleti és gyakorlati képzései jelentősen hozzájárulnak a hatékony és biztonságos hazai építési környezethez. Az ÉMI-SZIE együttműködés ezért az összes építőipari szereplő számára eredménnyel kecsegtet.
A megállapodás aláírásán jelen volt Hízó Ferenc zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár is, aki – amint az az alábbi videofilmen is hallható – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nevében szükségesnek, fontosnak és hasznosnak ítélte a megállapodást. Dr. Sárközi Károly, az ÉMI vezérigazgatója (képen jobbra) új mérföldkőnek értékelte a megállapodást az ÉMI szentendrei Ipari Park megújulása szempontjából. A tudásközpont központi irodaépületét tavaly adták át, és a 2014-ben induló laborfejlesztések már a megállapodás jegyében, összehangoltan, az egyetemmel közösen történnek mintegy másfél-két milliárd forint értékben. Dr. Tőzsér János, a Szent István Egyetem rektora (képen balra) hangsúlyozta, hogy a megállapodásból az oktatás, valamint a hallgatók is profitálni fognak, hiszen a partnerek közös alapokon fejlesztett laboratóriumi- és vizsgálati háttere az építőipari innováció szükséges feltétele. A gödöllői központú egyetem a megállapodás során a vidékfejlesztési feladatok integrálását is tervezi – derül ki az aláíró felek közös sajtóközleményéből. Video forrása: kormany.hu