Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Ígéretesen kezdte a lajosmizseiek elleni összecsapást Bartos Gábor együttese. Olyannyira, hogy a szünetre városunk csapata vonulhatott előnnyel. A folytatásban azonban fokozatosan fáradt el a gödöllői társulat, ami főként az összpontosításban mutatkozott meg. Ziccerek maradtak ki vendégoldalon, miközben a házigazdák lényegesen kevesebbet hibáztak. Ők a második félidőben is meglőtték a 13 gólt, amire a GKC tagjaitól csupán 7 esetben érkezett válasz. Ennek tükrében törvényszerű volt a gödöllői fiaskó.
A Gödöllői KC csapata 0 ponttal, 45-52-es gólkülönbséggel a 12. helyen áll a tabellán.
Juniorok: Lajosmizse – Gödöllő 23-28 A gödöllői fiatalok 4 ponttal, 54-43-as gólkülönbséggel a 2. helyet foglalják el a táblázaton.