Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Veresegyház – Gödöllői SBE II. 0,5-4,5 Győzelem: Kozma Gábor, Fehér Mihály, Nagy Adrián, Knon Máté. Döntetlen: Törőcsik József.
Nagyarányú győzelmet aratott a Gödöllői Sakkbarátok második számú csapata a fiatalok mérkőzésén, Veresegyházon. A két formációban összesen nyolc, 25 év alatti játékos szerepelt, akik közül hatan még általános iskolás korúak. A házigazdák együttesében két lány is asztalhoz ült. Kiütéses sikerével a GSBE II. 10 ponttal a tabella 3. helyén áll.
Január 26-án Szadán rendezték meg a 8. Tímár Zsolt-emlékversenyt. Két csoportban 14 felnőtt és 14 ifjúsági sakkozó mérte össze a tudását. A felnőtteknél hetedik alkalommal győzött Bándy Attila, a Gödöllői Sakkbarátok Egyesületének éltáblás játékosa. Az ifjúságiaknál a Galgavidék reménysége, Kapitz Dominik diadalmaskodott. A helyezetteknek a díjakat, és a két győztesnek a gödöllői polgármesteri hivatal által felajánlott kupát Zsolt édesanyja adta át.