Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Miután a TEVA-Gödöllői RC – végső győzelemre is esélyes – női csapata sikeresen túljutott a Magyar Kupa negyeddöntőjén, a klubvezetés úgy döntött, hogy megpályázza a március 1-3. között esedékes négyes finálé rendezési jogát. Sikeres kandidálás esetén ez lenne a harmadik ilyen esemény a Szent István Egyetem sportcsarnokában. Városunk 2007-ben és 2009-ben adott otthont az MK négyes döntőjének, és 2011-ben is pályázott, de akkor elvérzett. Úgy tudjuk, hogy a gödöllői pályázatnak csak egy riválisa van, a békéscsabai.
A mostani, január 30-i eredményhirdetéssel záruló pályázatnál előnyt jelent, ha nem csak a nők, hanem a férfiak végküzdelmeit is befogadja a vendéglátó. Az idei lebonyolítás annyiban tér el a korábbitól, hogy a pénteki és a szombati napokon az elődöntőket (férfi és női) játsszák le a csapatok, és a vesztesek automatikusan megkapják a bronzérmet. Vasárnapra már csak a két finálé marad, amiket a DigiSport televízió élőben közvetít.